Megjelenítve: 1 -12 / 34 eredményből
Események Események 2015 LAVE MAGYAR DAL ÉS ZENEBARÁT KÖR Uncategorized

4. DDD

                                         4. Dal Délután Dunaharasztin 2015. március 21-én (szombat) 15-órakor Dunaharaszti, József Attila Művelődési Ház Első rész fellépői                                     Százszorszép Óvoda tánccsoportja Bagdi Erzsi,   Vásárhelyi Prodán Miklós,    Petik Erzsébet,   Németh Károly Molnár Katalin,     Rákosi László Kísér: Oláh Attila vezetőprímás és …

Események 2013

VESZPRÉM ZOO

2013. július 31-én látogattuk meg a veszprémi állatkertet. A fejlesztéseknek köszönhetően új területen, élhetőbb körülmények között tekintettük meg az állatkert legújabb lakóit, a Dél-Franciaországból érkezett zsiráfhölgyeket. Karcsi bácsi kalauzolása mellett csaknem három órát töltöttünk el hasznosan, a gyerekek szinte minden kérdésükre választ kaptak. Karcsi bácsi is örült, hogy a gyerekek interaktívan vettek részt a kiránduláson. …

Események 2013

LAVE Magyar Dal és Zenebarát Kör

Megmondom a titkát, édesem a dalnak: Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat. Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek. (Babits Mihály)   Dunaharasztin megalakult  a magyar nótákat, operettet és sanzonokat kedvelők baráti köre, a Lányok Asszonyok a …

Események 2013

Anyák napja

Egyesületünk 2013. május 9-én, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola IV. osztályos tanulóival közösen készült az anyák napi ünnepségre. A Takács Irén által tervezett üdvözlő kártyára minden gyermek a kiválasztott idézetet írta, míg a lap másik oldalán egy hintázó gyermek figuráját készítették el, aki vidáman mosolyog az édesanyjára. Kondorné Erzsike ismét játékos foglalkozást tartott a …