2011. október 1-jén, szombaton arra ébredtem, hogy a napfény cirógat, majd egy női kéz kirándulásra invitál. Elhelyezkedtem egy tálban, mosolygós paprikák és gömbölyű paradicsomok társaságában, majd útnak indultunk. Rövid utazás után megérkeztünk egy vidám emberekkel zsúfolt kertbe, ahol kedves hölgyek vettek bennünket gondozásba. Először jól megmosdattak, majd egy magas padra helyeztek, hogy mindent jól láthassak. Meg is szemléltem a tarka társaságot: a sok színes ruhába öltözött férfi, nő és gyerek izgatottan tüzet rakott, majd a csillogó, illetve fekete bográcsokba sorra beletették az előkészített szalonnát, hagymát, paprikát és paradicsomot. Jól hallottam, hogy mindenki a lecsó szót emlegette. Igen változatos recepteket soroltak fel: volt, aki kolbászt, volt, aki csülköt, volt, aki kakastököt és volt, aki cukkinit adott hozzá.
A szakácsok hamar megszomjaztak a rekkenő hőségben, így aztán előkerültek az üdítők, de fogyott a sör és a fröccs is. A színpadról a szervező, a TEA Egyesület szóvivője köszöntötte az egybegyűlt versenyzőket, így a Lányok Asszonyok a Városért Egyesület csapatát is, azt a kedves hölgytársaságot, akikkel én érkeztem. Öröm volt nézni a buzgó kezeket, ahogyan a tányérba helyezték az illatozó lecsót, egy szelet pirított szalonnát, és jaj,…a végén engem is.
Azt hittem, itt a vég, de csak most kerültem igazán méltó helyre. Felvittek a színpadra, ahonnan jól láttam, hogy délutánra már szűknek bizonyult a Nomád Kemping, ahol a lecsófőző-verseny bográcsain túl autó csodák kacsingattak felém. Hoppá! Egyszer csak félre toltak, egy kanál merült el a lecsóban, majd még egy és még egy…. A zsűri tette próbára ízlelő bimbóit! Én csak mosolyogtam rajtuk, mert tudtam, hogy az erős paprika megizzasztja őket.
Lehet, hogy a LAVE ezért kapott csak 7. helyezést?
Megjegyzem, az oklevelet és a két üveg ajándék bort minden csapatnak átadták. Mindenesetre a jókedv nem csappant, a nap végét zenei programokkal színesítették. Ahogy besötétedett, lehűlt a levegő és sokan sátrat bontottak, így útnak indult a hölgykoszorú is, csalódottan merengtek azon, vajon mit rontottak el? Talán kolbászt is kellett volna a lecsóba tenni? Talán túl sok volt az erős paprika?
De az is lehet, hogy nem a megfelelő asztalt választották ki érkezéskor……

Vidáman integettem nekik, hiszen a közönségdíjat – amit a vendégkönyvbe írt sok-sok bejegyzés bizonyít – mégis csak ez a csapat vihette haza.

lecsofozo_verseny_3

Talán ezt is élvezné