A Kör megállás nélkül készül, próbálnak az előadók, hangolnak a zenészek.

A Dal Délután Dunaharasztin c. rendezvénynek több alkalommal adott otthont a József Attila Művelődési Ház, nyaranta pedig a Laffert Kúriában kerül megrendezésre. Az esztrád műsorban a Zenebarát Kör tagjain kívül helyi – főleg fiatal – énekesek, zenészek, továbbá meghívott előadók mutatják be tudásukat. Nagy örömünkre olyan magyarnóta énekesek fordultak meg a színpadon, mint a Magyarnóta Császára, Bokor János és a könnyű zenében jeleskedő Magyarország, eddig egyetlen FIDOT – Grammy díjas előadóművésze Túri Lui. Rendszeres fellépőink között szerepel a Csíki Páros, akik Erdélyből érkeznek hozzánk minden évben, hogy elkápráztassák a közönséget dalaikkal. A magyar néptáncot mutatják be a Haraszti Mákvirágok és a Napfény Tánccsoport, akik csodálatos népviseletükkel színesítik a műsort.

Dal Délután Dunaharasztin (DDD) KiSDuNa TV felvételei:

 

Egy kis ízelítő az előző DDD rendezvények eseményeiből.