A hosszú esőzések után izgalommal vártuk július 8-át. Az idő kedvezett annak a kis csapatnak, akik reggel 8 órakor a Gyermekjóléti Szolgálat Andrássy úti épülete előtt szálltak buszra. Uticél a szentendrei skanzen! A busz az M0-on, majd a Megyeri hídon áthaladva sok látnivalót nyújtott a gyerekeknek. A skanzen játszóterén ki-ki habitusának megfelelően bizonyította ügyességét, majd vonatra szállt a csapat, hogy bejárja a 60 hektárnyi területet. Tudtuk, hogy a 247 épület megtekintéséhez kevés a rendelkezésre álló idő. Nem is beszélve arról, hogy 13 órára Gyurka Műhelyébe vártak, kenyérsütésre. A Haranglábtól gyalogosan tettük meg az utat, elhaladva a Felső-Tiszavidék házai, majd a vizimalom és az amfiteátrum mellett. A fiúk itt brake tánccal szórakoztattak bennünket. A gyerekek bánatára a szigorú idegenvezető nem engedett fel senkit sem a Dusnoki Szélmalomba. Át is szaladt mindenki a farmra, ahol lovat, kecskét etettek, és gyönyörködtek a két szürke marhában. Volt kötélhúzás is a játszótéren! Gyurka Műhelyébe érve a dagasztó teknőbe hamarosan bekerült a kovász, a liszt, s az első hat „pék” megkezdhette a dagasztást. Senki sem panaszkodott a ragacsos kezekre, élvezettel formálták a kis cipókat. Miután kisültek, mindenki hátizsákjába rejtette, hogy otthon büszkélkedhessen vele. Nem sok időnk maradt már, így nekivágtunk a hegynek. Első utunk a Kálvária dombra, majd a Dusnoki görög katolikus templomhoz vezetett. A nagy melegben a gyerekek már alig várták, hogy kulacsaikat friss, hideg vízzel töltsék fel a Felföldi Mezőváros közkútjánál. A Dél-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl házainak megtekintésére már nem maradt időnk. Még egy gyors vásárlás a szatócsboltban: egy nyaklánc, egy gyűrű, képeslap az otthon maradt szeretteiknek. A buszon hűtött almaszeletekkel, medvesajttal kedveskedett Egyesületünk a fáradt gyerekeknek. A kirándulás megszervezéséért, lebonyolításáért köszönetük jeléül egy kis Szeretet csokrot vehettünk át.

Ezúton mondunk köszönetet Dunaharaszti Önkormányzat Képviselőtestületének a támogatásért.

10skanzen1 10skanzen2 10skanzen3 10skanzen4 10skanzen5 10skanzen6 10skanzen7 10skanzen8

Talán ezt is élvezné